A történet sokkal hosszabb, mint gondolnád.

Őseink biztosan nem mondtak le mindig valamiről, ami olyan szórakoztató, mint az ugrálás, pusztán azért, mert felnőttek. Biztosan nem! Ágak, fadeszkák, kötélhidak, szénabálák, hinták, a modern trambulin vagy a puszta lovaglás öröme is a súlytalanság pillanataiban érzett szórakozást szolgálta. Ezt a hatást azonban hordozható és praktikus módon elérni modernebb technológiát igényel.

Hogy pontosak legyünk, és ne vesszünk el az ugrást segítő találmányok sokaságában, szűkíthetjük a kört a ma ismert geometriára, a jelenlegi jumperekére; ez az az alak, amelyről bebizonyosodott, hogy a visszapattanó edzés legjobb rendszere egyszerű, stabil és biztonságos módon. Arra a rugórendszerre gondolok, amely két, a végein összekötött ívből áll, amelyek között egy vagy több rugalmas szalag található.

Ezekkel a jellemzőkkel már feltételezhetjük, hogy nem szükséges sok évszázadot visszamenni az időben. De ha az ember 22 évszázaddal ezelőtt képes volt megalkotni az Antikütéra-szerkezetet, ki mondja, hogy nem létezett több, számunkra ismeretlen jumper-feltaláló? Az ugrálás túl szórakoztató ahhoz, hogy ne próbálták volna ki sokszor, jobb vagy rosszabb eredménnyel.

Az a vágy, hogy megismerjem e termék történetét, és az a sok valótlanság, amelyet egyes cégek propagandája elterjesztett, arra ösztönzött, hogy nekiálljak kideríteni mindent, amit csak lehet arról, ki gondolta ki valójában az első modern jumpereket.

Be kell vallanom, hogy mielőtt kutatni kezdtem a témát, magam is részt vettem annak az általános álhírnek a terjesztésében, hogy a Kangoo Jumps találta fel ezt a terméket. Most azt kívánom, bárcsak jóvátehetném a bűnömet ezzel a bejegyzéssel.

Sokéves személyes kapcsolatom során Denis Naville-lel, a Kangoo Jumps alapítójával és cégbeli társammal,(5) elég hamar rájöttem, hogy valójában nem volt mérnök és nem is teljes értékű feltaláló, bár hozzájárult néhány ötlettel. Denis közgazdász és vállalkozó volt, aki tudta, hogyan használja ki az élet bizonyos adódó lehetőségeit és véletlen egybeeséseit, hogy elérje egy jumper-márka első kereskedelmi sikerét.

Figyelembe véve, hogy a cégnél való munkába állásom óta a teljes műszaki és kreatív fejlesztést én végeztem Spanyolországban, a KJ-ket pedig Tajvanon gyártják, nem mondható el, hogy igaz lenne a „svájci mérnöki munka” szlogen, amellyel kérkedtünk, és amellyel a KJ ma is kérkedik..

De a jumperek korábban is léteztek. A jumperek történetének első megközelítésében abban reménykedtem, hogy a jumperek feltalálója címet odaítélhetem Gregory Lekhtmannak, egy orosz származású kanadainak, az Exerlopers márka megalkotójának .

És nagyon kísértést éreztem erre, mert szerepel a KJ nyilvános dokumentumaiban, és a szabadalmi nyilvántartások szerint 1990-ben nyújtotta be a szabadalmi igényt erre a visszapattanó rendszerre. Számos, az orvostudományhoz és a fitneszhez kapcsolódó terméket talált fel és szabadalmaztatott(6). Bár valójában nem ő volt az első, aki az itt tárgyalthoz hasonló rendszert szabadalmaztatott, ő volt az első, aki forgalmazta a jumpereket,(7) mindenesetre el kell ismernünk az érdemét.

Nem sokkal G. Lekhtman előtt az interneten meglehetősen sok dokumentum egy termékenyebb japán feltalálónak tulajdonítja e termék feltalálásának elsőbbségét, Yoshiro Nakamatsunak, akit hazájában jobban ismernek Dr. NakaMats néven.(8)

A szabadalmakat kutatva sikerült megtalálnom a legrégebbi hivatkozást arra, amit a fent említett specifikációk szerint jumpernek tekinthetünk, és amely 1914-ből származik Franciaországból. Úgy írják le, mint „sport- vagy akrobatikai eszköz, amely cipőre illeszthető, és a futás sebességének vagy az ugrások amplitúdójának növelésére szolgál”. A szabadalom meglehetősen széles körű, és alternatív formákat és mechanizmusokat is tartalmaz(20) .